Vajon a magyar kormányfő az eszénél van-e?

Mielőtt ma Moszkvába érkezett, a magyar kormányfő az alábbi mondattal lepte meg a világot: „A soros elnökség (az EU-ban – a szerk.) nem jogosít fel arra, hogy bárkinek a nevében tárgyaljunk (Putyin orosz elnökkel – a szerk., bárki nevében nem is, de az EU nevében feljogosíthatnák, csak az EU kizár minden tárgyalást Putyinnal Ukrajna részvétele nélkül – a szerk.). Nekem ezért nem is kell mandátum (értsd: ha nem kaptam, akkor nem is kell – a szerk.), én csak azt teszem, hogy elmegyek olyan helyekre, ahol olyan háború van, amely Magyarországra hatással lehet, és kérdéseket teszek fel.”

“Vajon a magyar kormányfő az eszénél van-e?” A teljes bejegyzés megtekintése

A focistafeleségek esete Kubatov Gáborral

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz nem erős a női egyenjogúság, egyáltalán a nők megbecsülése terén (sem), de azt nem tudtuk, hogy Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Tornaklub elnöke és a Fidesz alelnöke, a Fidesz pártigazgatója szégyenletesen lenézi a nők egy bizonyos csoportját, nevezetesen a focistafeleségeket. Az elnök úr ugyanis Magyar Péter ellenzéki politikust azzal próbálja a földig alázni, hogy szerinte „focistafeleség” lett volna, amikor még Varga Judit férje volt. Ezt úgy mondja, mintha a focistafeleség státuszánál lejjebb ember már nem csúszhatna.

“A focistafeleségek esete Kubatov Gáborral” A teljes bejegyzés megtekintése

Donald Trump vs Magyar Péter – avagy a 24.hu esete a populizmussal

Marie Le Pen

A magyar független sajtó számára nehéz feladat a legújabb ellenzéki erő és vezetője, Magyar Péter politikai hovatartozásának és tevékenységének objektív bemutatása. Amire gyakran az őszinte erőfeszítést sem látni. Hogy Magyar Péter joggal kéri számon az objektivitást és az etikus újságírói magatartást a független sajtótól is, azt jól illusztrálja a 24.hu legújabb – elemzésnek szánt, de Magyar Péter lejáratására sikerült – írása Szalai Máté tollából.

“Donald Trump vs Magyar Péter – avagy a 24.hu esete a populizmussal” A teljes bejegyzés megtekintése

Oroszország újabb békejavaslattal rukkolt elő

Oroszország azonnali tűzszünetet javasol és béketárgyalást kezdeményez az USA, Kína, Ukrajna és az EU részvételével. A feltételek részben megegyeznek a korábbi orosz követelésekkel, vagyis Moszkva meg akarja tartani az Ukrajnától elszakított Donyeck és Luhanszk régiókat, viszont új, hogy a Krím különleges demilitarizált státuszt kapna, amely közös, ukrán-orosz ellenőrzés alá kerülne.

“Oroszország újabb békejavaslattal rukkolt elő” A teljes bejegyzés megtekintése

Az index.hu egészen barbár, minősíthetetlen módon szolgálja a hatalmat

Magyarország leglátogatottabb, álcázottan kormánypárti portálja, az index.hu teljesen megszabadult a jó ízlés és a legalapvetőbb erkölcsi normák megkötéseitől. A mindkét oldalon, tehát a támadó orosz hadseregnél és a hazáját védő ukránoknál is százezres nagyságrendben életeket, köztük ukrán oldalon civilek, gyerekek életét követelő orosz-ukrán háborúval kapcsolatban képes volt egy cikkét a következő címmel közreadni: “Rátaposott a gázpedálra Putyin armadája, kíméletlen tempót diktál.”

“Az index.hu egészen barbár, minősíthetetlen módon szolgálja a hatalmat” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán csúnyán felsült békejavaslatával Kijevben

Volodimir Zelenszkij minden kommentár nélkül elutasította Orbán Viktor javaslatát egy gyors tűzszünetről és ez alatt egy béketárgyalás megkezdéséről Oroszországgal, amit keddi Kijevi látogatása alkalmával ismertetett az ukrán elnökkel a magyar kormányfő. Első és váratlan ukrajnai látogatásával Orbán igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy mint az EU soros elnökségét adó ország kormányfője az Európai Unió felhatalmazásával érkezett az ukrán fővárosba, és ott az unió javaslatát ismertette. Trollkodásával azonban látványos kudarcot vallott.

“Orbán csúnyán felsült békejavaslatával Kijevben” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán ma Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik Kijevben

A magyar kormányfő – jól értesült budapesti források szerint – Kijevben találkozik az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel, akivel az orosz-ukrán háború 2022. február 24-i kitörése óta nem volt hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, így azon kevesek egyike, akik az EU tagországai vezetői közül nem keresték fel az orosz agresszió áldozatául esett Ukrajna vezetőjét.

“Orbán ma Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik Kijevben” A teljes bejegyzés megtekintése

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság letette a totális elnöki diktatúra alapkövét az USA-ban

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében az Egyesült Államok elnöke teljes büntetlenséget élvez minden a hivatali ideje alatt hivatalos ügyben hozott döntésével kapcsolatban. Ezzel elhárult az akadálya annak, hogy Donald Trump megvalósíthassa meghirdetett vágyálmát, hogy hatalomra kerülésekor azt tehessen az amerikai demokráciával, amit akar. Trump óriási sikerként üdvözölte a döntést, amit a kilenc bíróból hat republikánus hozott meg, többek között az általa kinevezett bírók, három demokrata jelölésű bíró véleményével szemben.

“Az amerikai Legfelsőbb Bíróság letette a totális elnöki diktatúra alapkövét az USA-ban” A teljes bejegyzés megtekintése

Amikor Menczer Tamás beszél, a csillagok megállnak az égen

Orbán Viktor Fideszének kommunikációs igazgatója szerint az Európai Néppárt vezetője, a német Keresztényszocialista Párt, a CSU politikusa, nem szereti a magyar óvónőket és pedagógusokat, de mivel őket Orbán Viktor nem jelentéktelen testével védi Brüsszeltől és a hanyatló nyugattól, a német teljes szívvel utálja a magyar kormányfőt, és ha Weber őt sem szíveli, akkor nyilván utálja az egész magyarságot, amiből viszont az következik, hogy a pasas egy „belzebubi alak”.

“Amikor Menczer Tamás beszél, a csillagok megállnak az égen” A teljes bejegyzés megtekintése