A Karmelita kolostor alfahímjének esete a homoszexuális pappal

Botrányt lát, és próbál a szőnyeg alá söpörni Orbán Viktor magyar kormányfő történelmi bűntársával, a magyar katolikus egyházzal karöltve. Orbán emberei Bese Gergő Péter dunavecsei plébános digitális nyomait igyekeznek eltüntetni az internetről. A magyar katolikus egyház a rá nem jellemző gyorsasággal lépve követte urát és parancsolóját, továbbá finanszírozóját, a kormányfőt, és Bábel Balázs érsek 2024. szeptember 6-i hatállyal Bese Gergő Pétert felfüggesztette papi szolgálata alól, mert Bese meleg.

“A Karmelita kolostor alfahímjének esete a homoszexuális pappal” A teljes bejegyzés megtekintése

Gulyás Gergely a neonácik előretörése miatt lelkendezik

A miniszterelnökséget vezető miniszter fordulatot vár a német-magyar viszonyban is attól, hogy két keleti, a volt NDK területén található tartományban, Szászországban és Türingiában az Alternative für Deutschland (AfD) nevű neonáci párt látványos sikert ért el. Türingiában az AFD 32,8 százalékkal a legerősebb, míg Türingiában (30,6 százalék) a második legerősebb párt lett.

“Gulyás Gergely a neonácik előretörése miatt lelkendezik” A teljes bejegyzés megtekintése

A világ leggazdagabb (stróman) magyarja Máltán él

Az index.hu a nap szenzációjaként tálalja, hogy „Egy rejtélyes (magyar) üzletember papíron letaszította az ország leggazdagabb emberét, Mészáros Lőrincet a trónjáról. A két céggel rendelkező részvényes csaknem 13,5 ezer milliárd forintnyi vagyont pakolt a vállalataiba, dollárra átváltva. Ezzel – az index.hu szerint – a Máltán élő T. János György a világ 36. leggazdagabb emberévé avanzsált. Tizenötször volna gazdagabb, mint Mészáros Lőrinc.

“A világ leggazdagabb (stróman) magyarja Máltán él” A teljes bejegyzés megtekintése

A rendőrtábornok a tanítóit csicskáztatja

Pintér Sándor nyugállományú vezérezredes, az ország főrendőre, oktatási és egészségügyi minisztere 70 évvel ezelőtt még hátratett kézzel ült az iskolapadban, és piros pontokért küzdve igyekezett a szótagokat szavakká összeolvasni. Akkori tanítója, aki ma nem lenne büszke rá, végül az akkori belügyminiszter hathatós támogatása és útmutatása nélkül is valahogy csak megtanította őt is a betűvetésre és az olvasásra. (Kár volt.)

“A rendőrtábornok a tanítóit csicskáztatja” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán beismerte: alkalmatlan az ország vezetésére

A magyar kormányfő a többi uniós tagországgal azonos elbírálást követel országának. Csakhogy ezt nem követelni kell, mint ahogy azt sem, hogy tiszteljék Magyarországot, hanem ki kell érdemelni, meg kell szolgálni. Mondjuk, a szövetségesekkel szembeni szövetségesi kötelezettségek teljesítésével, az EU- és a NATO-tagsággal járó, a többi tagországgal szemben tanúsított szolidaritás felmutatásával, minden olyasmivel, amit Orbán Viktor a saját hazájában, a saját népével szemben sem képes hozni.

“Orbán beismerte: alkalmatlan az ország vezetésére” A teljes bejegyzés megtekintése

Utazás a rothadó nyugatra

Mivel bécsi lakos vagyok már vagy fél évtizede, gyakran előfordulok a császárvárosban. Főleg, ha egészségügyi intéznivalóim vannak. Talán nem kell részleteznem, miért szeretek Bécsben jobban orvoshoz, kórházba járni, mint a székesfővárosban. Most is éppen vastagbéltükrözésre indultam Budapestről, a tavalyi műtét kontrolljára. Ezúttal vonattal, 25 euróért egy irányba, helyjegy nélkül.

“Utazás a rothadó nyugatra” A teljes bejegyzés megtekintése

Szörényi Levente nem Koppány vagy István, hanem Sztálin gyermeke

A magyar popzene koronázatlan királya, Szörényi Levente Törökországba disszidálna a magyar polgári demokrácia elől menekülve. Az Illés zenekar turulfelhőt látó frontembere, a zeneszerző és szövegíró az autokrata, de inkább diktátorként uralkodó Recep Tayyip Erdoğan muzulmán vallási rendszerré degradálódó, ezidáig világi államként funkcionáló Törökországába disszidálna, ha a magyar emberek a Tisza Pártnak szavaznak bizalmat, és esetleg Magyar Péter lesz Orbán Viktor helyett a magyar kormányfő.

“Szörényi Levente nem Koppány vagy István, hanem Sztálin gyermeke” A teljes bejegyzés megtekintése

Megint ötvenhat, Trianon vagy Mohács kell?

A magyar kormány nem résztvevője, nem alakítója, hanem csak elszenvedője a történelemnek. Ma már önnön akaratából nincs hatása a saját sorsára. A világ legnagyobb gazdasági övezete, az EU és a világ legerősebb védelmi szövetsége, a NATO tagjaként a két szövetség tevékenységére befolyással nem bír, sőt, azok céljaival és küldetésével ellentétes pozíciót vett fel, megfosztva ezzel önmagát a tagsággal járó előnyöktől. Teszi ezt anélkül, hogy ezzel bármilyen kézzel fogható vagy távlati előnyökhöz juttatná az országot.

“Megint ötvenhat, Trianon vagy Mohács kell?” A teljes bejegyzés megtekintése

A magyar kormányfő testidegen Európában

Orbán Viktor politikai pályafutása egy degenerációs folyamat, amelynek végterméke egy Európában testidegen vezető. Egy elfajzott ideológia és eszmerendszer követője, mely eszme szerint az emberiség jövője a diktatúra, a követendő és a jövő sikeres társadalmának modellje a kommunista Kína és a „szuper racionálisan vezetett” Oroszország volna, ahol – álmai netovábbjaként – egy ember irányít teljhatalommal az állam hatalmi gépezetére támaszkodva, erővel, erőszakkal, és hatékonyságban a hagyományos polgári demokrácia „zűrzavarát” utcahosszal megelőzve.

“A magyar kormányfő testidegen Európában” A teljes bejegyzés megtekintése