Orbán az AfD nevű német náci párt elnökénél is nácibbnak tartja magát

Orbán végre tiszta vizet öntött a pohárba. A magyar kormányfő a magyar emberek felhatalmazására hivatkozva 2025. február 12-én Budapesten nyilvánosan deklarálta, hogy az európai demokratikus jobb- és baloldali, bal- és jobbközép néppártok helyett a neonáci és neofasiszta szélsőjobbal szövetségben akarja Európa fölött átvenni, Magyarország fölött pedig megtartani a hatalmat.

“Orbán az AfD nevű német náci párt elnökénél is nácibbnak tartja magát” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán Balázs a két lábon járó impotencia

A magyar kormányfő politikai igazgatója, Orbán Balázs – mint egy kis- és nagydolga elvégzésére pórázon az utcára kísért gazdi kedvence – éktelen ugatásba kezdett, meglátva az interneten a területére tévedt ellenzéki vezetőt, aki egy interjúban a kormánypártot bírálta hevesen. Az ilyesmiért kisebb kutyákat egy vakkantásra sem méltató prémium fideszes politikus azonnal, szagról felismerte a veszélyt.

“Orbán Balázs a két lábon járó impotencia” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán migránsok nélkül is tönkre tudta tenni Magyarországot

Azt mondja Menczer Tamás, aki, ha beszél, megállnak a csillagok az égen, hogy idézz

em az index.hu nyomán: „Németország valaha nagyszerű ország volt, de a bevándorlás tönkretette”. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint „amíg Orbán Viktor vezeti Magyarországot, ez nálunk soha nem fordulhat elő”. Mert nincs is rá szükség. Orbán Viktor egymaga tette tönkre az országot.

“Orbán migránsok nélkül is tönkre tudta tenni Magyarországot” A teljes bejegyzés megtekintése

Trump megtiltaná a palesztinok visszatérését a Gázai övezetbe

Donald Trum úgy érezte, hogy rá kell erősítenie, mert a világ közvéleményének figyelme lankadni látszik, ezért olajat öntve a tűzre megerősítette: minden más híresztelés ellenére komolyan gondolja a Gázai övezet amerikai megszállását és ott egy turisztikai paradicsom kiépítését az onnan elköltöztetett palesztinok nélkül.

“Trump megtiltaná a palesztinok visszatérését a Gázai övezetbe” A teljes bejegyzés megtekintése

A hatalom megosztásán alapuló demokráciának az USA-ban is vége

Donald Trump alig több mint kéthetes elnöki tevékenysége után világossá vált, hogy a hatalom megosztásán alapuló, az egymást ellenőrző intézmények együttműködési kényszerére épülő amerikai demokrácia megszűnt létezni.

“A hatalom megosztásán alapuló demokráciának az USA-ban is vége” A teljes bejegyzés megtekintése

A német neonáci AfD mintha a Fidesz volna

A most februárban sorra kerülő német parlamenti választások előtt tartott pártkongresszusán januárban a német neonáci szellemű AfD küldöttei úgy döntöttek, hogy a programba beillesztik a következő mondatot: „A család, amely apából, anyából és gyermekekből áll, a társadalom alapsejtje.” A programtervezetben eredetileg csak annyi szerepelt: „A család a társadalmunk alapsejtje.”

“A német neonáci AfD mintha a Fidesz volna” A teljes bejegyzés megtekintése

Trump szankciókkal sújtotta a Putyin és Netanyahu elleni elfogató parancsot jegyző hágai ügyészt

Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze, aki elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen, az első ICC-tisztviselő, aki ellen Donald Trump amerikai elnök gazdasági szankciókat és utazási korlátozásokat vezetett be.

“Trump szankciókkal sújtotta a Putyin és Netanyahu elleni elfogató parancsot jegyző hágai ügyészt” A teljes bejegyzés megtekintése

Németek százezrei tüntettek szombaton az AfD, Orbán Fideszének neonáci elvbarátja ellen

Szombaton számos német városban ismét tüntetések zajlottak az Alternatíva Németországért (AfD) és a német demokratikus pártok esetleges együttműködése ellen. Münchenben az AFP hírügynökség szerint délután „A demokráciának szüksége van rád!” mottóval mintegy százezer ember vonult az utcára.

“Németek százezrei tüntettek szombaton az AfD, Orbán Fideszének neonáci elvbarátja ellen” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán neonáci kötődéséről értekezik Ujhelyi – a neonáci szó kiejtése nélkül

Hosszadalmas eszmefuttatást szentel Ujhelyi István volt európai parlamenti képviselő az index.hu portálon Orbán Viktor és az új német náci párt, az AfD elnökének tervezett találkozójáról, “Abszurditás vagy moszkvai kényszer magyarázza az AfD-hez való fideszes közeledést” címmel. A találkozóra – talán nem véletlen – a magyar és német neonácik évente a budai várban megrendezésre kerülő, Kitörés napja nevű dzsemborijának előestéjén kerül sor.

“Orbán neonáci kötődéséről értekezik Ujhelyi – a neonáci szó kiejtése nélkül” A teljes bejegyzés megtekintése