Az Egyesült Államok elhagyta a nyugati szövetséget, és Magyarország vele tart. Így lehet összefoglalni Donald Trump eddigi hivatali idején történtek magyar vonatkozását. Európa mindeközben lázasan megoldás után kutat az Ovális Irodában Washingtonban manifesztálódott rémes valóság hatása alatt. „A nyugati vezető hatalom, az USA, elhagyta a szövetséget. Ezt egyértelműen ki kell mondani. Már nem része a nyugati közösségnek, a nyugati demokráciák közösségének” – mondta Jochaim Krause német politológus az n-tv.de hírportálnak nyilatkozva.
A magyar kormányfő politikai igazgatója, Orbán Balázs, aki egyszer már felborzolta a magyarok idegeit, amikor szerinte az 1956-os orosz invázióhoz hasonló helyzetben, vagy Ukrajna helyében a Fidesz Magyarországa feltenné a kezét az orosz agresszió előtt, és megadná magát, most öt pontban fogalmazta meg az Orbán-kormány hazaáruló stratégiáját:
A Fehér Házban kialakult botrány Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump amerikai elnök között a német sajtó szerint előre meg volt tervezve. „Ott állt a reality-sztár Trump, és azt tette, amihez a legjobban ért: valakit élő adásban megalázott” – mondta Thomas Jäger, a kölni politológus az ntv-nek adott interjúban. Zelenszkij belesétált a csapdába, nem tudta, mi vár rá. „Ez nem véletlen volt, nem provokáció – egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlott.”
„Az erős vezetők békét csinálnak. A gyengék háborút. Ma Trump elnök bátran kiállt a béke mellett. Akkor is, ha ezt sokaknak nehéz megemészteni. Köszönet érte!” – ezt volt képes üzenni a magyar kormányfő azt követően, hogy az ukrán elnök nem írta alá az országa kifosztását jelentő amerikai diktátumot, nem volt hajlandó támogatni Trump tűzszüneti kezdeményezését, anélkül hogy bármilyen garanciát kapott volna, hogy azt az oroszok nem használják ki erőgyűjtésre, és nem szegik meg, nem indítanak új támadásokat Ukrajna ellen.
Orbán Viktor a civilizált világ szemében egy kis ország ócska diktátora, aki – szégyen és gyalázat – az Európai tagország Magyarország királyaként, egy személyben vezet az orránál fogva és rabol ki tízmillió magyar embert, sajátítja ki Magyarország javait, íratja a családtagjai és a haverjai nevére hazája jószágait. Mindezt a bégető, de a karámban a soros takarmányosztásra váró magyar emberek tömegeinek tudtával és passzív beleegyezésével.
Wayne Gretzky, Kanada jégkorongikonja, egyre nagyobb ellenállásba ütközik hazájában. Sokak számára már eddig is szúrta a szemét a Donald Trumphoz fűződő szoros kapcsolata, de a rendkívül feszült hangulatú 4 Nemzet Tornája körüli események miatt a felháborodás most robbant be igazán.
Ez nem egy Jiří Menzel film, hanem a cseh lélek mélységeit felmutató történet napjainkból. A „Pravo” című cseh lap (online kiadás) mai beszámolója szerint a rendőrség reggeli közben vett őrizetbe egy német férfit egy cseh szállodában, majd kihallgatásra az őrsre vitték. A vád: több mint 40 évvel ezelőtt az egykori Csehszlovákián keresztül menekült az NDK-ból Nyugatra.
Mint kiderült, a Ceske Budejovice-i bíróság a múlt század Kelet-Európájának illegális migránsát 1984-ben, a szocialista táborból történt dobbantása után távollétében felvette a nemkívánatos személyek listájára – és onnan azóta sem került le. „Az előírások szerint jártunk el” – mondta egy rendőrségi szóvivő a dpa német hírügynökség szerint.
A szervnek arról nem volt információja, hogy mikor és miért listázták a németet. A férfit rövid időn belül szabadon engedték. Mint kiderült, annyira azért nem voltak a rend urai körültekintőek, mert az intézkedés alapjául szolgáló törvényt már 1990-ben eltörölték, nincs olyan bűncselekmény, hogy „a köztársaság engedély nélküli elhagyása”.
De olyan törvény sincs, hogy aki rendőrnek megy, annak vinnie kell magával oda a józan eszét – ezt Hrabal mondaná egy Jiří Menzel filmben, de ma már se Hrabal, se Menzel és jó cseh filmek is csak akkor vannak, ha a cseh rendőrök akcióba lépnek. x
Donald Trump hivatalba lépése első napján belengetett 25 százalékos Európa-ellenes vámjai, úgy látszik, mégis bevezetésre kerülnek, legalábbis ezt mondta az amerikai elnök, aki szerint egyébként az Európai Uniót eleve azért alapították annak idején, hogy keresztbe tegyenek az USA-nak, így jó okot lát arra, hogy ez most megtorolja.
Az oroszbarát osztrák Szabadságpárt (FPÖ), Orbán szövetségese a partvonalon találta magát, miután megalakult nélküle az új osztrák kormány, amely azonnal nyilatkozatban állt ki Ukrajna mellett. Az FPÖ az a párt, amellyel közösen Orbán Fidesze szélsőjobboldali frakciót alapított az Európai Parlamentben.