Merénylet készül a magyar szuverenitás ellen

A magyar miniszterelnök nem képes ellátni kormányzati feladatait. Orbán Viktor nem ura annak, amit tesz, de annak sem, amit mond. Magyarország szövetségeseinek érdekeit elementárisan sértő politikát visz, ami mással nem magyarázható, mint azzal, hogy a kormányfő nincs tisztába sem országa, sem Európa, sem a világ realitásaival. Elvesztette ítélőképességét, belátását, politikai tisztánlátásának a maradékát is. Magyar nemzeti és összeurópai érdekből megfosztása a hatalomtól nem tűr halasztást.

“Merénylet készül a magyar szuverenitás ellen” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán Viktor: Oroszország két menetben veri Ukrajnát, és aztán világbéke lesz

A magyar kormányfő szerint az orosz-ukrán háború „csak” két szláv ország háborúja, amit a nyugatnak hagynia kellene, hogy köztük maradjon, mivel Oroszország láthatóan nem is elég erős ahhoz, hogy Ukrajnát egy menetben legyőzze, csak kettőben, így teljesen alaptalan azt feltételezni, hogy Ukrajna elfoglalása után a nyugat ellen fordulna, hiszen a NATO sokkal erősebb nála.

“Orbán Viktor: Oroszország két menetben veri Ukrajnát, és aztán világbéke lesz” A teljes bejegyzés megtekintése

Biztos-e, hogy csak ellenzéki összefogással verhető a Fidesz?

A Fidesz által szabadalmaztatott választási rendszer a hatalmon lévő pártot favorizálja, az ellene fellépőket – a mantra szerint – összefogásra kényszeríti, mert a külön-külön, egymás ellen is versengő ellenzéki erők esélytelenek az állami erőforrásokkal felvértezett és a propagandát uraló kormányzó párttal szemben.

“Biztos-e, hogy csak ellenzéki összefogással verhető a Fidesz?” A teljes bejegyzés megtekintése

Mészáros Lőrinc vetélytársa nem Zuckerberg, hanem Jensen Huang

A rapid módon, kormányzati hátszéllel gazdagodó magyar milliárdos Mészáros Lőrincet gyakran hasonlítják a Facebookot üzemeltető amerikai Mark Zuckerberghez. Főleg azért, mert Mészáros nála is gyorsabban növeli a vagyonát. A felcsúti víz- és gázszerelő azonban komoly vetélytársat kapott az NVIDIA chipgyártó első embere, a tajvani származású, de ugyancsak amerikai üzletember, Jensen Huang (Huang Zsen-hszün) személyében.

“Mészáros Lőrinc vetélytársa nem Zuckerberg, hanem Jensen Huang” A teljes bejegyzés megtekintése

Putyin új frontot nyit a Balti-tengeren – Svédország, Litvánia és Finnország riadót fúj – Magyarország szuverénül döntve lábon lövi magát

Az orosz hadügyminisztérium bejelentette, hogy előkészületeket tesz tengeri határainak átrajzolására. Moszkva balti-tengeri felségvizeit a finn és a litván határig készül kiterjeszteni. Svédország nagy erőkkel dolgozik a Gotland sziget védelmének megerősítésén, mert meggyőződése, hogy Moszkva a sziget elfoglalását fontolgatja, ahonnan az egész balti térség hajóforgalmát ellenőrzése alá vonhatná, felborítva a térségben évtizedek óta fennálló biztonsági rendszert.

“Putyin új frontot nyit a Balti-tengeren – Svédország, Litvánia és Finnország riadót fúj – Magyarország szuverénül döntve lábon lövi magát” A teljes bejegyzés megtekintése

A Fidesz-tévében rendezendő vita feltételei az ellenzék számára elfogadhatatlanok

A köztelevíziónak nevezett Fidesz-tévében való megszólaláshoz egyetlen ellenzéki párt vezérének sem bátorságra van szüksége – mielőtt megkezdődne a sárdobálás, ki miért nem bátor vitatkozni –, hanem arra, hogy ott alkalmuk legyen elmondani azt, amit akarnak, olyan műsorvezetők közreműködésével, akik legalábbis semlegesek, de jobb volna, ha maguk a pártok választhatnák ki, kik legyenek azok.

“A Fidesz-tévében rendezendő vita feltételei az ellenzék számára elfogadhatatlanok” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán a kínai autóipar érdekében lobbizik az EU-ban

Nagy Márton jelentette be az örömhírt, hogy a magyar állam támogatni kívánja az elektromos autók vásárlását. Hurrá! Dugjunk csak lelkesen néhány milliárd forintot a kínai autó- és akkumulátorgyártók zsebébe, mert a Nyugat-Európában éppen megszüntetett vásárlási támogatás miatt, valamint az Egyesült Államokban a kínai akkumulátorokra és a kínai elektromos autókra kivetett 50-100 százalékos büntetővám hatására a kínaiak nyakán maradnak az akkumulátoraik és az elektromos autóik.

“Orbán a kínai autóipar érdekében lobbizik az EU-ban” A teljes bejegyzés megtekintése

A Tisza nem a DK, hanem a Fidesz alternatívája

Az ellenzék leváltása az ellenzék leváltását bíráló heves kampány ellenére zavartalanul folyik. Eredménye az ellenzéki erők konszolidációja lesz. A már most is a legnagyobb tömegtámogatással bírók – a baloldalon a DK és a jobboldalon a Tisza – megerősödése és a mai kisebb ellenzéki pártok ellehetetlenülése várható. Ez nem árt, hanem használ a globálisan értelmezett, magát a Fidesz ellen pozicionált ellenzéknek. A szélsőjobbra helyezkedett Mi Hazánk a Fidesz tartaléka, esetleges koalíciós partnere lehet a Fidesz nagyobb választási visszaesése esetén.

“A Tisza nem a DK, hanem a Fidesz alternatívája” A teljes bejegyzés megtekintése

Orbán fasisztáktól várja Európa felszabadítását

A láncfűrésszel kampányoló és az európai “szocializmus” ellen uszító Milei argentin elnök

A szélsőjobboldali spanyol VOX párt európai parlamenti választási kampánynyitó rendezvényének üzenve Orbán Viktor magyar kormányfő hitet tett az európai szélsőjobboldali, neonáci és neofasiszta pártok mellett, amikor azok spanyol lerakatát videón üdvözölve arról beszélt, hogy ezek az erők fogják Európát újra naggyá tenni.

“Orbán fasisztáktól várja Európa felszabadítását” A teljes bejegyzés megtekintése